Miért Omacor?

Nemcsak a tisztaság, a mennyiség is számít

Dr. Heinz Rupp, a Marburgi Egyetem kísérletes kardiológia professzora és munkatársai az elmúlt években több mint 70 halolajkészítmény vegyi összetételét elemezték, és némelyik minta olyan magas koncentrációban tartalmazta az oxidációs melléktermékeket, hogy a mérések alapján a hatóság kötelezte a gyártót a forgalomból való kivonásra. Nem mellékesen az elemzés a különböző termékek tényleges hatóanyag- (tehát EPA- és DHA-) -tartalmában is igen nagy ingadozásokat tárt fel, azzal súlyosbítva, hogy – ellentétben az Omacor gyártása során alkalmazott eljárással, amelyben az omega-3 zsírsavak mellől az „érdektelen" egyéb zsírsavakat eltávolítják, az „érdekeseket" pedig etilészterré alakítják – a legtöbb csodabogyó a halolaj eredeti trigliceridjeit tartalmazza. Ez a megtévesztő trükk a szakembereken kívül nemigen tűnik fel senkinek, hiszen legfeljebb ők tudják, hogy a trigliceridek – a zsírok és olajok természetes alkotói, a zsírsavak és a glicerin nevű, háromértékű alkohol észterei – molekulánként három zsírsavat tartalmaznak, s ezek közül csak az egyik az omega-3, míg a másik kettő „érdektelen". Ezért sok vásárló boldogan megveszi az „1000 mg halolaj eredetű trigliceridet" hirdető kapszulát, nem sejtve, hogy a termék jó esetben is legfeljebb a feltüntetett mennyiség harmadának megfelelő hatóanyagot tartalmazza. Pedig a hatóanyag-tartalom kulcsfontosságú, hiszen a kedvező egészségügyi hatások jelentkezése csak a kísérletekben bizonyított dózisok mellett várható el. Az Omacor esetében a feltüntetett kapszulánkénti adag pontosan megfelel a készítményben ténylegesen fellelhető omega-3 mennyiségének.

Mi az Omacor egyedülálló minőségének a titka?

Az Omacort gyártó norvég vállalat, a Pronova 2012 júniusában nemzetközi szimpóziumot hívott össze azzal a céllal, hogy bemutassa, mi különbözteti meg ezt a klinikai vizsgálatokkal alátámasztott hatékonyságú halolajkapszulát a számtalan, gyakran megkérdőjelezhető minőségű és hatékonyságú étrend-kiegészítőtől, amelyek ugyanúgy elérhetőek a patikákban.

A speciális gyártási technológiának köszönhetően szennyeződésmentes, stabil hatóanyag-tartalmú

A Pronova minőségbiztosítási felelőse, Camilla Hudtloff elmondta: az Omacor titka az egyedülálló gyártási technológiában rejlik, amely garantálja egyfelől a változó összetételű nyersanyag ellenére a stabil hatóanyag-tartalmat, másfelől valamennyi – akár a nyers halolajban szennyezésként jelen lévő, akár a gyártási eljárás során keletkező – hatástalan vagy egyenesen mérgező vegyület eltávolítását. Mindkét jellemző – az állandó hatóanyag-tartalom és a szennyezésektől való mentesség – határozottan megkülönbözteti az Omacort a forgalomban lévő halolajkészítmények többségétől.

Az Omacor gyártási folyamata kilenc lépésre bomlik: a nyers halolaj vízoldékony, majd zsíroldékony szennyező anyagainak eltávolítása, az omega-3 zsírsavak glicerinről etilészterre való „átirányítása", az első koncentráló lepárlás, a nem-omega-3 zsírsavak kivonása, az oxidációs termékek eltávolítása, a végső lepárlás, végül az antioxidáns E-vitamin hozzákeverése és a hordóba töltés. Az Omacor egyedi minősége a valamennyi feldolgozási folyamat mögött rejlő – és jelenleg is aktívan zajló – kutató-fejlesztő munkának köszönhető.

Omacor tisztítási folyamat

A gyártó filozófiája: ellenőrzött alapanyagból kiindulni, a mérgektől megszabadulni

Carola Rosseland, a Pronova biológus kutatója a legtöbb nyers halolajban szennyezésként jelen lévő szerves méreganyagok eltávolításának fontosságát hangsúlyozta. Mint kiemelte, a környezetszennyező anyagok – például a hírhedt dioxin, vagy a DDT és a hozzá hasonló rovarirtó szerek – a tengeri táplálékláncokban felhalmozódnak, így a halak szövetei még a szennyezés kibocsátási helyétől több ezer kilométerre is nagy mennyiségben tartalmazhatják ezeket. Ezek a le nem bomló szerves szennyező anyagok növelik egyes daganatok és a szívbetegség kialakulásának kockázatát, sőt, a méhlepényen átjutva a magzatok, az anyatejben koncentrálódva pedig a már világra jött babák idegrendszerének fejlődését veszélyeztetik. A nem kellőképpen ellenőrzött forrásból származó hal vagy halolajkészítmény fogyasztása ilyen és további kockázatokat rejt magában. Az Omacor gyártása során ezeket két módon minimalizálják: egyrészt a nyers halolajat kizárólag a Csendes-óceán perui partjainál halászó, ellenőrzött beszállítóktól szerzik be – ráadásul az itt befogott szardínia és szardella omega-3-koncentrációja kiemelkedően magas –, másrészt a gyártás során a nyersanyag gyógyszergyártási normák szerinti nagyfokú tisztításával kiváló minőségű és tisztaságú omega-3 zsírsavakat állítanak elő.

Hogyan kerülhetők el a penetránsan halszagú és kártékony gyártási melléktermékek?

Míg Rosseland a halolajban eleve jelen lévő szennyezések eltávolításának fontosságára koncentrált, Dr. Rupp a gyártás során, a zsírsavak oxidációja nyomán előálló melléktermékekre irányította rá a figyelmet. A többszörösen telítetlen zsírsavak, így a dokozahexaénsav (DHA) és az eikozapentaénsav (EPA) is fokozottan érzékeny a légköri oxigén támadásával szemben, és a keletkező oxidációs termékek – peroxidok, aldehidek, ketonok – legtöbbje kedvezőtlen élettani hatással bír. E hatások némelyike másodlagosnak tűnik, például az oxidált halolajterméknek (és a lenyelése után a gyomorból visszakívánkozó gázoknak) agresszív halszagot kölcsönöz; azonban ez a kis kellemetlenség is épp elég lehet ahhoz, hogy az omega-3-pótlásra szoruló beteget eltántorítsa a készítmény szedésétől. A kár azonban ennél jelentősebb is lehet: a paletta egészen az érfalak károsításáig és a gyulladásos állapot előidézéséig terjed, vagyis a nem megfelelő gyártási technológiával készült halolajkapszulák még súlyosbíthatják is a kezelni kívánt állapotot.

Nézze meg hogyan lesz a halolajból tiszta és hatékony gyógyszer! Kisfilm az Omacor gyártási folyamatáról:

Az Omacor megfelelő tisztaságban és koncentrációban tartalmazza a szív- és érvédő hatású omega-3 zsírsavakat. Már napi 1 kapszula segít a megelőzésben.

Omacor kapszula

Hogyan kell szedni az Omacor-t?

A szokásos adag szívinfarktus utáni állapotokban (post-MI): napi 1 kapszula, emelkedett vérszírszint (magas TG) esetén: napi 2-4 kapszula.
További információért kérjük olvassa el a betegtájékoztatót!

Hol kapható?

Az Omacor vény nélkül kapható a gyógyszertárakban.

Mennyibe kerül?

Az Omacor ajánlott fogyasztói ára 5740 Ft, de mivel a termék szabadáras, ezért tényleges ára patikánként eltérhet.

Omacor doboz

Vény nélkül kapható omega-3-zsírsavakat tartalmazó gyógyszer.
A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Ajándék tájékoztató füzet
Kérje letölthető kiadványunkat az omega-3 zsírsavakról! Ízelítő a tartalomból: Omega3 tájékoztató füzet
  • Dr. Nádházi Zoltán a szív- és érrendszeri betegségekről
  • 10 tipp az egészség megőrzéséhez
  • Terítéken: Norvégia
  • Ne csak álom legyen a nyugodt alvás
  • Táplálkozási napló
  • Új trendek a táplálkozásban
  • Alapvető élelmiszerek tápanyagtartalma

Email címe megadásával Ön hozzájárul, hogy az oldalról esetenként üzeneteket kapjon. 
A leiratkozás bármikor egy kattintással lehetséges.

Az Omacor omega-3-zsírsavakat tartalmazó, vény nélkül kapható gyógyszer.

A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

Mylan EPD Kft.
1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 7.
Tel: (36-1) 465-2100
Email: info.hu@mylan.com
Copyright 2015 Mylan N.V. Minden jog fenntartva.
Adatkezelési nyilvántartási számunk: NAIH-73120/2014.
Marketing kód: OM/NOV/14/02; Lezárás dátuma: 2014.11.15.